Szervezők

 

Tarr Ferenc

szakmai vezető


2004–2011 között az ELTE BTK, valamint a PTE BTK történelem-filozófia-magyar szakain abszolváltam tanárként, színháztudomány, illetve drámapedagógia szakirányokon. Működésem során több szempontból is foglalkoztam színházzal. Így például mint a 12-nél is több előadást bemutató, hozzávetőlegesen 15 későbbi színészhallgatónak, színházi embernek indulópontjául szolgáló Crescendo Társulat vezetője, rendezője. A Pesti Színház asszisztense, a Színművészeti Egyetem dramaturg szakos vendéghallgatója, a Városmajori Gimnázium színjátszó szakkörének vezetője, több filmművészetis, filmszakos kisfilm színésze, több színházi workshop résztvevője, az összművészeti projekteket szervező Kontra Műhely egyik alapítója, vezetője, koordinátora. Dolgoztam amatőr körökben, de szakmailag a legmagasabb szinten is, így például a Trafóban rendezőként, a Krétakörnél, Kortárs Drámafesztiválnál projektvezetőként. Mindezen munkám során  többször foglalkoztam a színház azon változatával, ahol a munka alapját nem egy szöveg, hanem a környezet jelentette ingerek, témák jelentették. Ezt a gyakorlatot szeretném ebben a táborban is megvalósítani, remélhetőleg sikerrel és sok érdeklődővel.