Szervezők

 

László Judit

szakmai munkatárs


2009-ben végeztem a Kaposvári Egyetem, rajz-vizuális kommunikáció tanár szakán, jelmez és textil szakirányon, valamint 2011-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészettudományi Karán, vizuális és környezetkultúra tanár szak MA részét végzem. 2005-ben a Corvin Rajziskolában látvány- és textiltervező szakon végeztem, ugyanakkor szoros a kapcsolódásom a színházhoz, hiszen dráma tagozatos osztályban érettségiztem.


Számos ifjúsági rendezvény szervezőjeként és koordinátoraként dolgoztam már. Két éve rendszeresen veszek részt egy összművészeti nyári tábor (TartTALMAS TÁBOR, GYŐRKŐC Fesztivál) megszervezésében és lebonyolításában, Győrben. Valamint 2010-ben részt vettem, mint koordinátor a PLACCC fesztiválon is. Illetve több grafika- és művészettörténet-kurzust, workshopot is tartottam már középiskolások számára, óraadó tanárként. Több éve dolgozom a Kortárs Drámafesztiválnál (KDF), mint grafikus és honlap-szerkesztő. Jelenleg a Budapest Web Services és a KDF grafikusaként dolgozom.


Szakmámból adódón fontosnak tartom a fiatalok körében azt a fajta kreativitás és elvont gondolkodás elsajátítását, amit aztán sikeresen hasznosítanak a mindennapi életük során.